Nyomtatás

„Határtalanul” – Hetedikesek tanulmányi kirándulása

Iskolánk, a tállyai Zempléni Árpád Általános Iskola és AMI, immár második alkalommal pályázott sikeresen és nyert 560.000 Ft támogatást a „Határtalanul” – Hetedikesek tanulmányi kirándulása, HAT-15-05-0645 pályázati program lebonyolítására.7

A programban mi hetedikesek 16-an, osztályfőnökünk és az igazgatóhelyettes vett részt, 2016. április 27-28-29-én. Az előkészítő munka során megismerkedtünk a Felvidék történelmi emlékeivel, virtuális sétát tettünk a helyszínekre. Interneten felvettük a kapcsolatot a Rozsnyói Református Általános Iskolával, akik a személyes találkozás alkalmával nagyon kedvesen fogadtak minket. Izgatottan vártuk az utazást. Nagyon gazdag volt a program, hiszen jártunk Rozsnyón, a betléri kastélyban, Iglón. Nagy élményt jelentett a dunajeci tutajozás. Gyönyörű látvány volt a Kanyon völgy és a sziklaormok. Kézsmárkon megnéztük a Thököly várat és a dicső fejedelem sírját. Lőcse, Szepesváralja, a Tátra vonulata mind-mind felejthetetlen élmény volt. Közben idegenvezetőnk számtalan új információval, történelmi emlékekkel ismertetett meg minket. Kassa nagy hatással volt ránk. Megható volt a fejedelem sírjánál állni, a Rodostói házban megnézni a száműzetésének emlékeit. Visszatérve, egy előadás keretében, fotókkal számoltunk be az utazásról, majd megemlékeztünk az Összetartozás napjáról. Köszönjük, hogy részesei lehettünk ennek a fantasztikus tanulmányi kirándulásnak, nagyon sokat tanultunk. Reméljük, hogy iskolatársainknak is lesz lehetősége részt venni ebben a pályázati programban.

A 7. osztályos tanulók nevében: Zádor Réka

89 

 

1

 

 

2

 

3

 

4

 

5

 

6

 

Időjárás

 

Impresszum

Zempléni Árpád Általános
és Alapfokú Művészeti Iskola
hivatalos honlapja

Felelős kiadó:
Ujjné Muhi Melinda igazgató

Cím:
3907 Tállya, Rákóczi út 16.
Telefon: +36 47 398-050
Fax: +36 47 398-050
E-mail: This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.